Zenekari management

Cégünk az alábbi zenekarok managementjét látja el

Kovács Nóri

A népzene és világzene műfajának egyik legismertebb, szakmailag is elismert előadója, aki több, mit tizenöt éve van a profi előadói pályán. Ezen időszak alatt több mint 30 lemezen közreműködött és 13 szóló albuma jelent meg. Hazai közönségét meghódítva több mint 30 országban 3 kontinensen koncertezett már.
Nevéhez fűződik a Magyarország Imázs-dal, Repülj madár. Munkásságát a magyar állam Népművészet Ifjú Mestere díjjal és Nemzeti Érték -ként ismerte el.
A Transilvanian Music Awards – Folk/World kategóriájának 2013-as győztese, Magyar Kultúráért Díjban részesült énekesnő. 2016-ban Az év énekesnője.

ManGoRise

A ManGoRise zenekar ízléses átjáró az underground és a mainstream pop közt.

Olyan produkció, ami az első hang kigondolásától a videoklip utolsó jelenetéig a szerzők keze munkáját dicséri. Nem kitalált, indokolatlanul menedzselt rágógumi műsor fogadja az érdeklődőket, hanem összeszedett, koncepciózus, értelmiségi mondanivaló, minőségi zenével körítve.

Rómeó Vérzik

A somorjai zenekar története egészen 1995 nyaráig nyúlik vissza, amikor is két testvér /Kova és Koppány/ elkezdett dalokat írni, és azokat az év végén Rómeó Vérzik néven mutatták be.

A Rómeó Vérzik szép lassan „bejátszotta” magát a nagyok közé, sikeresen hódította meg az Anyaországot is, hiszen a különböző fesztiválok, motoros találkozók egyre gyakrabban meghívott vendége lett.

Rózsaszín Pittbull

A Rózsaszín Pitbull egy komlói punk-rock együttes, mely 1995-ben alakult. Főként politikai és kissé aberrált szexuális töltetű dalszövegeikkel hívták fel magukra a figyelmet, bár a felszín alatt általában mély filozófiai tartalom bújik meg. A szövegviláguk azt a szerepet próbálja betölteni a zene világában, amit a South Park a rajzfilmek világában. A színpad pedig magáért beszél.

Fekete Lakkcipők

A Fekete Lakkcipők zenekar koncertjein igazi retro hangulatot varázsol, ápolva a Magyar Rock and Roll Király, Komár László emlékét. 

Charge (Charlie Tribute)

A zenekar tagjai közül többen Charlie háttérzenészei voltak. Koncertjeik műsorát javarészt az Ő művei teszik ki.

Black Jack

A Black Jack azon kevés rendszeresen koncertező zenekarok közé tartozik, mely nem csak itthon, hanem már számos szomszédos országban is sikeres fellépést tudhat maga mögött. Az elért eredmények és az egyre szélesedő lehetőségek köszönhetők annak is, hogy a formáció minden esetben törekszik a minőségi hangzásra és a tartalmas, szórakoztató előadásra.

A megbízhatóság és közel tíz év alatt elsajátított rutin révén számos színvonalas rendezvény és esemény visszatérő vendége a zenekar, amely lehetővé teszi, hogy országszerte ismert bandákkal léphessen egy színpadra.

Big Gunz

Mikor már van mögötted sok év zenélés, akkor úgy érzed, hogy felkészültél valami nagy történésre. A mi esetünkben úgy volt, hogy egyik nap besétált a próbaterem ajtón Brian Johnson, legalább is valaki,

aki megszólalásiik úgy énekel mint ő maga... Majd Malcolm Joung is megjelent a tökéletes és hajszál pontos riffjeive és ez már túl sok volt ahhoz, hogy véletlennek tűnjön. Ezek után egy zenész

kötelességének érzi, hogy megkeresse az AC/DC „többi tagját” is és feltámassza ezt a hatalmas legendát egy tribute banda keretén belül. A rockzene megkerülhetetlen szereplője az AC/DC ösztönös rock n’ roll zenéje. Sokszor segít a nehéz pillanatokban és minden buli kihagyhatatlan eleme. Ezt az érzést szeretnénk ismét előszedni és elvinni minél több emberhez!

A Nyughatatlan

A zenekar nevét a Johnny Cash életéről készült játékfilm ihlette. Kilenc év alatt négy lemezt adtak ki, a 2016-os albumok aranylemez lett, valamint felkerültek a TRD osztrák kiadó Rock & Roll válogatás lemezére. 2010 óta több mint 400 koncertet adtak itthon és külföldön. A saját dalaikban érződik a Rock & Roll szeretete és minden ritmus jegyben megtalálható a Johnny Cash iránti rajongás is.

FankaDeli

FankaDeli magyar underground hiphop előadó, hangmérnök, rádiós műsorvezető, a Night Child Records kiadó megalapítója. Az ő nevéhez fűződik többek között a Saláta rádióműsor, az NC Root Studio, az NC Wear ruhamárka és a Suhancos zenei formáció.